Kistraktoros tapasztalatok

2021.05.24.

kistraktor

János és Zoltán Nógrád megyében, Balassagyarmat közelében élnek és már régóta dolgoznak kistraktorokkal másodállásban. Az évek során komoly tapasztalatot szereztek a kistraktorok használatáról. Sorra vettük a nagyobb társaikkal szembeni előnyeiket, illetve átbeszéltük azt is, hogy mikre érdemes mindenképpen odafigyelni traktorok és a rájuk szerelhető adapterek vásárlásakor. Ezeket a tapasztalataikat pedig megosztották velem is, hogy ez a bejegyzés megszülethessen, amit ezúton is köszönök.

Mióta van kistraktorjuk?

János: Nyolc éve csinálom már vagy talán kilenc. Nem is tudom már, mikor vettem az elsőt. Én Kubotát vettem és Yanmart. De ezek a japán traktorok egytől-egyig megbízhatóak, jó tapasztalataim vannak velük és csak jókat tudok mondani róluk.

Zoltán: Mi a biokertészetünkbe 2016-ban vettük meg az első, Mitsubishi gyártmányú kistraktorunkat, amit tavaly cseréltünk le egy újabb, szintén Mitsubishi modellre.

Miért döntött úgy, hogy lecseréli a régi traktorját?

Zoltán: János traktorjai sokkal modernebbek voltak az enyémnél, volt bennük szervokormány és irányváltó, így sokkal könnyebb volt vele dolgozni, mint a miénkkel és nagyon megtetszett. Ezek nagyban megkönnyítik az életemet és nem fáradok el annyira. Mi igazából kicsit fiatalítani akartunk, az első Mitsubishink egy 30-35 éves darab volt. Nem volt vele semmi baj, de hosszabb munka után az ember igencsak érezte estére a kezét, vállát.

Mik a kistraktorok legfőbb előnyei önök szerint?

János: Kis területre már csak gazdaságossági szempontból is jobban megéri egy kistraktor. Nagy traktort nem szabad ilyen kisebb területeken használni. Persze nem is lehet, csak össze-vissza tapos mindent és az ember több kárt csinál, mint hasznot. Kis kertekbe, fóliákba, gyümölcsösökbe, szőlőbe kis méretű gépek kellenek.

Zoltán: Nekünk létfontosságú volt, hogy mozgékony legyen a gépezet és hogy be tudjunk menni vele a fóliasátrakba. Ehhez egy erős, de kistestű traktorra volt szükségünk. Szűk helyen is elférnek, ráadásul képesek helyben megfordulni. Nagy traktorral esélytelen lenne a fóliában dolgozni, és ahogy János is mondta, több kárt okoznánk vele, mint amennyi haszna lenne. A kistraktorok nagyon mozgékony és sokoldalú eszközök, így minden feladatot meg lehet velük csinálni.

Milyen feladatok elvégzésére alkalmas egy kistraktor?

János: Gyakorlatilag bármilyenre. Különféle adaptereket lehet rájuk szerelni, fűnyíráshoz, szárzúzáshoz, szántáshoz, akár krumpli ültetéshez. Csak rájuk kell tenni a megfelelő adaptereket és csoda jó munkákat lehet velük csinálni. Mindenki azt vesz hozzájuk, amit akar, mindent meg lehet kapni a forgalmazótól.

Zoltán: Attól függ, milyen jellegű munkát végez vele az ember. Van, aki például fakitermelésre használja, kis csörlővel, szalagfűrésszel. Nekünk a kertészetben jóformán minden megvan hozzá, amit lehet hozzá kapni: eke, tárcsa, berena, vetőgép, krumpli ültető, fűnyíró, permetező és még tudnám sorolni. Mindent meg lehet hozzájuk venni, amire csak használni szeretné az ember. Bármilyen feladat elvégzésére alkalmassá tehetők, tolólapot is lehet rájuk tenni, műtrágyát is tudnak szórni. Pont mint egy nagy traktorral, csak kicsi változatban. Csak arra kell figyelni, hogy mekkora adaptert rak rá az ember, mit bír el a traktor és ismerni kell a területet, hogy mit enged meg. Csak ezek fényében szabad megválasztani az eszközt hozzá. Például egy 18 lóerős traktorra mifelénk nem egészséges rárakni egy hármas ekét, mert túl kötött a talaj, így ezzel csak kínozná az ember a traktort úgy mond.


Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseid között: